- Rendben, vegyél magadhoz belőle amennyit szeretnél, önzetlen osztom meg veled édes indigószín Áfonya Hercegnő, fagyos szívem parázsló melege.
Vidáman szállingózó hópelyhek kergetőznek az alvó város felett. Frissen sült meggyes rétes illata kering a levegőben.
Álom és ébrenlét érzékeny mezsgyéjén andalogva olybá tűnik, mintha akár porcukrot szitálnának a forró süteményre.
- Valamiért keserédes szomorúságodat is szeretem, rejtelem mi lehet mögötte, de nagyon is jól van így, kristályos varázslat maradhat számomra mindörökre.
- Miként szembogarad fényessége tiszta harmatcseppként csillan meg csendes tavon ringatózó lótuszlevélen.
- Nem szerettél soha senkit igazán, csak a végtelent.
- Végre! Elsőként láttál lelkembe, eleddig titokként őriztem, s teszem ezt továbbra is ha megengeded nekem.
- Persze, bízhatsz bennem! Azt remélem élvezed szerény társaságom, ahogyan én is a tiédet.
- Nem tudni miért van így, ám mindez egyáltalában nem is lényeges. Örök örömödet örökbe veszem.
- Én is a tiédet.
Abban a bizonyos mesés tündérkertben éjjelente milliárd csillag sziporkázó szépségében egymás lelkében fürödve szabadon szárnyalnak a pillanat aprócska töredékének élve, maguk mögött hagyva múltat és jelent.
Nem létezik semmi más, csak ők ketten, a vidám hercegnő és a mogorva király.
Forró a levegő, izzik a parázs, már-már olvadozni látszik a hosszú mindig deres jégszakáll.
Hóbaglyok gubbasztanak hófödte ágakon, minden apró neszre hegyezik füleiket. A távolban alig észrevehetően cirkalmas ezüstös felirat díszeleg egy rozoga kis fakunyhón. "Hozzáértőknek ajánljuk! Csakis szívvel-lélekkel! Másként nem érdemes."
- Talán mondani sem kellene, errefelé úgy is csak igazán érző lelkek keringenek.
A kifeszített plakátból bárka lesz, jegenye erdőben tovaúszik holdfény által vetített sejtelmes tenger ösvényen végeken végtelen...
Bejegyzések
