RÉTES

A süteményes pult melletti asztalon pénztárgép, no meg frissen sült epres- és túrós rétes.
Fenséges az illata, hát még az íze! Hmmm…! Ezt nevezem, igen! Isteni a töltelék, látszik, hogy nem sajnálták belőle.
Megtermett légy a túrósra szavazott, ráült és a desszert tetején szemtelenül vigyorgott. Mosolygós, eladó, amolyan békebeli: „Sikerült esetleg választani?”
Kiforduljak most azonnal, vagy inkább mégse? Hát persze hogy maradok, én is a túrósból kérek. Légy résen, hallgass a józan eszedre, ilyet nem lehet!
Tessék mondani, bekaphatom a legyet? Szóval nincs mitől tartanom? Áldom a napom! Nyugodt vagyok, ígéretes reggel, minden rendben, ez tényleg szerelem.
Ott vagyok, ahol akarok. Felkapott elit cukrászda, steril körülmények? Köszönöm szépen, ma inkább mégsem.
Idétlen idő, csillagfény tükör, emlékkép, örvénylő folyó. Vissza a múltba, száz százalék, original retro. Érzem, fura ura vagyok a kivételes helyzetnek. Ilyen finom házi rétest bizony már régen ettem. Szép az élet, nemde?
Néhány pillanattal később a most hatalma csörgedezik ereimben, újra itt vagyok a jelenben, örülök ennek a kellemes keddnek. Majdnem délben az események tovább peregnek.
Jártamban-keltemben az egyik csendes utcán, sziporkázó őszi napfényben, váratlanul elgurult a zöldségesnél vásárolt három organikus alma egyike. Bevallom, valamelyest számítottam erre, így nem lepődtem meg különösebben. Ennek valamiért így kellett történnie szerintem.
Megálltam, nem siettem, gondoltam engedem, hadd menjen. Nem vacakolt egy percet sem, virgonc játékba kezdett.
Céltudatosan és jókedvűen végighömpölygött a légkondicionáló patak teljes hosszában, majd elégedetten megpihent. Ejnye! Még ilyet? Módfelett vicces. Öreg, nyikorgó kosárkámba tettem, hazavittem, némi tisztítótűz, citrom, és fahéj, mennyei kompót lett belőle.
Elérkezett az éjjel, a hold puha felhővel takarózik, álma ezüst végtelen.